Lemezkritika: Dreams After Death - Embraced By The Light (2011)

A hazai Dreams After Death neve kevesek számára csenghet csak ismerősen, hiszen az egyszemélyes formáció nem köszön vissza túl beszédes múltra. Illés András 2010-ben hívta életre (ez az a szó, amely legkevésbé sem jut eszébe az embernek a közel egy órás debüt hallgatása közben) ezt a mély és lassú haldoklást. A kiadásért az orosz doom föderáció, avagy az Endless Winter volt a felelős, a bookletet és fedőt pedig Kató János dobta össze. A hangzás jó, és a külsőségek is a maguk egyszerű árnyaiba burkolózva vonaglanak egy életen túli világ felé. Lassú monstrumok hadakozása a fényt vesztett beteljesedéssel és a vakok színek nyomorította pupilláiba oltva a fájdalom eszenciáját, avagy sokféle képen lehet megfogalmazni a zenei koncepciót és a stílusgyakorlatok rétegződéseit, de lényegében a funeral doommal állunk szembe, amelyet Európa keleti blokkjából hasonló minőségben még a szintén orosz Solitude Productions, illetve Bad Mood Man égiszei alatt szoktak érkezni. Érdekes, hogy a gazdasági válság porondján műsoridőben megy az összeomlás, ezek a ruszki kiadók mégis képesek piacra dobni korongokat, és meg is élni mellette-belőle. No, de hagyjuk a nyomasztó és zord valóságot, mikor adva van egy olyan médium amely megnyitja a kaput az álmokon túli birodalomba a maga szépségével és rémségeivel karon öltve cammog a lét periódusain keresztül ringató bölcsőjében vagy végleg elveszünk és tovább álmodunk vagy figyelni kezdjük a suhanó árnyakat a plafonon...

A kezdő Genesis dalnak kapásból múltja is van, hiszen a nótával megegyező címmel két verzióban is felkerült a 2010-es szerzőiben napvilágot látott demóra, aztán András újrahangszerelte és ezzel vezeti be a hallgatót a sötét és félelmekkel teli erdőbe. Az ezt követő Funeral mély fájdalmakkal vonaglik s a végére gyönyörű és tiszta zárással foszlik köddé. A helyzet némileg más a Meeting with the Ancestors tétellel, hiszen temetői fátyla és penészes szemfedője magával ragadó szomorkás melankóliából merül alá és lassan metszi el artériánk rejtette életünk elixírjét. A cammogó gitárok és a sejtelmes hörgés amúgy itt érvényesül legerőteljesebben s hat igazán egésznek, a közepe fele szétfolyó lebegő szólók monumentális önismétlődése végül visszabillent a derengő káprázatba. A The Endless Time vészjosló zongora és szóló témái a süvöltő téboly mellett végül nagylemezen mégiscsak beteljesedik és magával vonszol, de nem üt akkorát mint a From Time Immemorial, amely a debüt legerősebb és súlyosabb tétele. Durva hogy ez a perspektíva és koncepció idehaza is megszületett és nem messzi földől érkezve hallhatjuk a távoli ismeretlenbe temetve. Hihetetlenül eltaláltak a leállások, és a mellettük tépelődő szólók mellett, melyek dallama engem a ha nem is megegyezően de a Grieg: Peer Gynt - A hegyi király barlangjában darabra emlékeztet (infó itt).
A záró tétel pedig egy csendes és szomorú, már-már klasszikus zenei befejezés Outer Space címmel, itt nincsenek dobok, gitárok s még ének se, helyette mintha ez lenne az ébredés egy izzadsággal és félelmekkel teli rémálomból... az ablakon a hajnal fénye pislákol be, madarak csicseregnek és érezni a friss harmat zsenge illatát...  

A végére marad természetesen némi konklúzió és persze értékelnem is kellene, ami nehézkes ezekben a zenei kultúrákban, hiszen réteg zene s így mondanom se kell a befogadás is rétegződő, meg és átszűrt. Hazai szinten mindenképpen egy hihetetlenül gazdag és erős debüttel indított Illés András, amelyhez kiadót is talált, tehát az útja ha előre meg nincs is írva, de mindenképpen érzékelhetőek a mérföldkövek, ez a lemez pedig az első jelzés volt a lyukakkal és toldozással teli aszfalton, amelyre a kísérletezők egy része soha rá se fordulhat a földes ösvényekről érkezvén...

9.7

1.	Genesis	10:05
2.	Funeral	07:06
3.	Meeting with the Ancestors	11:00
4.	The Endless Time	11:59
5.	From Time Immemorial	09:12
6.	Outer Space	08:12

Kiadó:  Endless Winter

Facebook

Album review: Taake - Noregs Vaapen (2011)

I think I don't have to introduce the norwegian cultic band from Bergen. Since it's beginning in 1993, it's their fifth album, released by the Karisma and the Dark Essence Recordings, which gave correct sounding and – in the way of the genre – excellent graphic design to this challenge. Previously, an EP and a split were also an introduction to this. So, what's up with the music? They changed a lot, they can experiment so they overstep some borders – it isn't a new Fleurety or Ulver stuff – but they haven't played so complex music before on either album of them.

The atmosphere of the oncoming melodies are evil, but they are dipping into a rather melancholic bath, the relative few vocals and sometimes weird musical solutions lead into deep despair. The aligned colors are a few red and yellow, but the grey and the black has priority in the pain-infected palette of the picture. The speed and the destruction are also existing there, but from the background, sometimes the black'n'roll starts, or the calmness of dark post-rock, and added some werird and surprising instrumentation – to mention the keyboards and the banjo-like guitar sounds. Not to forget about the hard rock and punk influences, or rock'n'roll, between the raw and the contemplative structures. A lof of guest musicans show their cocks, put into our mouth, we swallow, what else  should we do?!

The image is – desipte the eclectisness – is solid and respectable. There aren't any typical chliches of black metal, which almost killed the genre – there are no pathetic trying, it's honest and strong, radical, but also tranquilizing. To tell the truth: it's a great value related to an album, because it makes the music unforgettable and outstanding!

I can recomment it to the listeners, who like the mellow fruits of the genre, but if you like to wear these mentioned colors of the musical palette, try it!

 9,2/10

Lemezkritika: Taake - Noregs Vaapen (2011)

Azt hiszem nem kell, hogy bemutassam a norvég kultikus hordát, a bergeni csapat 1993-as fennállása óta idén rakta le arra a bizonyos asztalra az ötödik nagylemezét, a kiadásban a Karisma és a Dark Essence Records segédkezett, amely korrekt hangzást és műfajához mérten remekbe szabott külsőt adott a várva várt nagy megmérettetésnek - előszelét egy kislemez és split is meglebegtette már előttünk. Szóval mi is az helyzet? Rengeteget változnak, képesek úgy kísérletezni, hogy az túllép bizonyos határokon, no nem egy új Fleurety vagy Ulver született meg, csak soha nem volt ennyire összetett muzsika elő - és vég konklúzió gyanánt egyik lemezükön se.

A felcsendülő dallamok atmoszférája bár gonosz, inkább mégis egy melankolikus fürdőbe merülnek, a viszonylag kevés ének és a néhol fura zenei és vokál megoldások árnyalatai mélyre és megkeseredettségbe vezetnek. A felsorakoztatott színekben kevés a vörös és a sárga, s csekély a fehér is, ám a szürke és a fekete prioritást élvezett a fájdalommal átszőtt kép palettáján. Pedig a sebesség és pusztítás benne fogant, csak valahol a háttérből lassú ömléssel megindul a black'n'roll és a sötét post-rock jellegű lenyugvás, melyre meghökkentő hangszereltség illeg-billeg rá – gondolok itt a billentyűkre vagy a bendzsó hangú gitárféleségre. Nem beszélve a hard rocker és punk, vagy éppen rock'n'roll, elmélkedős és nyers között lépkedő struktúráiról. Egy valag vendégzenész bassza itt a faszát, tömi a szánkba, mi lenyeljük, mert mit is tehetnénk mást?!
Az összkép a vegyessége ellenére is egységes és tekintélyt parancsoló – nyoma sincs a black metálra jellemző kliséknek, melytől majdnem megfulladt a műfaj – nincs szánalmas próbálkozás, őszintének és erősnek hat, s úgy radikális hogy közben elringat - ez pedig legyünk őszinték; nagy értéket jelent egy-egy album kapcsán, hiszen azt felejthetetlen és kiemelkedő halmazába protezsálja!

Elsősorban olyanoknak ajánlott, akik a már említett műfaj érettebb gyümölcseit kedvelik, de próbálkozhat bárki, akinek a cikkben felsorakoztatott paletták színei kedvenc ruháit juttatta eszébe.

9.2 / 10

Album review: Army Rising - Impending Chaos (2011)

Let me introduce you a young and upcoming irish band, which is formed in Tipperary at the end of 2009. They released a demo last year, and this year the Rising Records released their fresh debut album.

 

Despite their age, they play heavy metal, in it's classic form, but they're into the trash-infected stepping and solos, and some modern, a bit metalcore -ish solutions.

Embracing the difference of the old times and the modern sounds, it gives an interesting mixture. They mixes the best times of old Metallica's melodies and feeling with the strength of lamb Of God, the well-composedness of Megadeth and the classicness of Iron Maiden. But I could mention the Pantera, AC/DC, Maroon, or the modernity of new Heaven Shall Burn.

The final product is quite interesting – as they web contact too: minimal myspace and maximal facebook account with a lot of teenagers. Also interesting is the fact, that they don't try to add classic values to the modern basics, but they make their hybrid vica versa. Because they armour the old order with the weapons of modern age, and there's an energic but still from the past arisen creature – it's respectable, to mention the young age of the guys!

8.5/10

Facebook 

MySpace 

Album review: Steelpreacher - Hellraiser

The story of I Love Zombies Webzine is still in progress for moths. We couldn't wait for our slowly-working programmer, so started a temporary blog site. All of the reviews will be posted to there until our site is finished.

Bart Gabriel is also still waiting, so let's start it with the german Steelpreacher, who released their forth album this year. The band, which are from Rheinland-Pfalz plays the typical '80s heavy metal music. Despite of the quality of the release, it's a private release: althogh the Diablo-inspired cover and booklet, and the clear and energic sound reminds me a big label.

Musically, it's a perfect reincarnation of big and cultic bands like Manowar, ACDC, Motörhed, Running Wild, and so on, with a big retro feeling. The well-composed, but already a lot-of-time played musical themes build quite well, giving strong conception to the album, adapted from the spheres of our childhood. But I think I can ask a question: today, what's the point of this? Why start bands like this with some tribute-feeling, and plays something which was always marketable, but not marketable enough to earn money. Our german friends grab their instruments not for the success, but because this is their life, this is the way they show their respect, and I could express in many form their valueable, but still disadvantaging musical mimesis.

 

Music with great quality for the rather 50's than 40's age-group, great feeling with the good old jeans vest, riveting bracelet, long hair, mustache and other stereotypes of heavy metal. If you are interested, feel free to listen this well-composed and great sounding reincarnation, or heavy still yeah metal!!!

8/10

Lemezkritika: Steelpreacher - Hellraiser (2011)

Már több hónapja húzódik az I Love Zombies története, s a programozó lassúsága végett nem tudtunk tovább várni, minden ide kikerülő cikk és kritika az oldal elkészültével elsőként kerül fel!

Régóta várakozik Bart Gabriel is, így legyen az első között a német Steelpreacher, amely idén dobta piacra negyedik nagylemezét. A  Rheinland-Pfalzban alakult  heavy horda a tipikus '80-as évek beli klasszikus értemben vett metál halmazában mozgolódik, s talán a kiadvány igényessége mellett furának hat, de ez bizony magán kiadvány, holott nem a kicsit Diablo-ra emlékeztető fedő és booklet illetve a tiszta és energikus hangzás nagy kiadót sejtet.

Zeneileg tökéletes reinkarnációja olyan nagy és kultikus csapatoknak, mint a Manowar, ACDC, Motörhead, Running Wild és még sorolható a lista komoly múltidézés közepette. A jól megkomponált de már 1000-szer eljátszott és még többször lefogott témák szépen épülnek egymásra, komoly koncepciót és gerincet kölcsönözve a gyermekkorunk nagy szféráiból adaptálva. Azonban bennen azt hiszem jogosan merül fel a kérdés, hogy mindennek ma mi értelme van? Miért alakulnak ilyen tribute ízű formációk és játszanak valamit, ami mindig is eladható volt, de soha se eléggé hogy eleget keressenek vele. Német barátaink nem a siker orientációja végett ragadtak hangszert és csaptak az ördögi lovak közé, hanem mert ez az életük, így tisztelegnek és még lehetne sokéleképpen és módon emelni a mimézisük értékes de mégis csak veszteséggel járó pátoszát.

Minőségi muzsika a ma már inkább 50-es mint 40-es korosztálynak, remek filing az ezeréves farmermellény mellé, szöges karkötő, loboncos haj, bajusz és a heavy metál tipikus sztereotipiái közé fúródva. Akinek kedve van merüljön el ebben a megkomponált és hangulatos reinkarnációban, avagy heavy still yeah metal!!!

8/10

Lemezkritika: Army Rising - Impending Chaos (2011)

Ismerkedjünk meg egy fiatal és feltörekvő ír bandával, amely Tipperaryben alakult valamikor 2009 végén és már tavaly egy demóval rukkolt elő, idén pedig a Rising Records piacra is dobta friss debütjüket.

A srácok koruk ellenére heavy metálban utaznak, abból is a klasszikusabb értelemben vett szférában mozgolódnak, de nem áll tőlük messze a thrashes lépegetés és szólózás, ahogy a modern, kicsit metalcore jellegű megoldásokkal való munkálkodás sem.

Érdekes elegyet alkot a régi idők és a közelmúlt differenciájának átölelése. A Metallica fénykorát idéző dallam és hangulat világa vegyül a Lamb Of God feszességével, a Megadeth megkomponáltságával és az Iron Maiden klasszikusságával, de éppen megemlíteném még a Pantera, AC/DC, Maroon vagy mai Heaven Hell Burn modernségét is.

A végeredmény érdekes - ahogy a webes elérhetőségük is; minimál myspace - extra szegény információval illetve dagadó facebook acc 14 éves tini lucskokkal - s persze érdekesen hat más is, hiszen nem a modern alapokba igyekszik klasszikus értékeket belecsempészni, hanem éppen ellenkezőleg formálja meg igényes hibridjét. Hiszen éppen a régi idők rendjeit szablyázza meg az új kor vívmányaival, a konszenzus pedig egyszerre teremt meg egy energikus és mégis múltból fakadó kreatúrát - Ez pedig mindenképpen tisztelendő a srácok fiatal korát nézve!

8.5/10

Facebook

MySpace