A hazai Dreams After Death neve kevesek számára csenghet csak ismerősen, hiszen az egyszemélyes formáció nem köszön vissza túl beszédes múltra. Illés András 2010-ben hívta életre (ez az a szó, amely legkevésbé sem jut eszébe az embernek a közel egy órás debüt hallgatása közben) ezt a mély és lassú haldoklást. A kiadásért az orosz doom föderáció, avagy az Endless Winter volt a felelős, a bookletet és fedőt pedig Kató János dobta össze. A hangzás jó, és a külsőségek is a maguk egyszerű árnyaiba burkolózva vonaglanak egy életen túli világ felé. Lassú monstrumok hadakozása a fényt vesztett beteljesedéssel és a vakok színek nyomorította pupilláiba oltva a fájdalom eszenciáját, avagy sokféle képen lehet megfogalmazni a zenei koncepciót és a stílusgyakorlatok rétegződéseit, de lényegében a funeral doommal állunk szembe, amelyet Európa keleti blokkjából hasonló minőségben még a szintén orosz Solitude Productions, illetve Bad Mood Man égiszei alatt szoktak érkezni. Érdekes, hogy a gazdasági válság porondján műsoridőben megy az összeomlás, ezek a ruszki kiadók mégis képesek piacra dobni korongokat, és meg is élni mellette-belőle. No, de hagyjuk a nyomasztó és zord valóságot, mikor adva van egy olyan médium amely megnyitja a kaput az álmokon túli birodalomba a maga szépségével és rémségeivel karon öltve cammog a lét periódusain keresztül ringató bölcsőjében vagy végleg elveszünk és tovább álmodunk vagy figyelni kezdjük a suhanó árnyakat a plafonon...
A kezdő Genesis dalnak kapásból múltja is van, hiszen a nótával megegyező címmel két verzióban is felkerült a 2010-es szerzőiben napvilágot látott demóra, aztán András újrahangszerelte és ezzel vezeti be a hallgatót a sötét és félelmekkel teli erdőbe. Az ezt követő Funeral mély fájdalmakkal vonaglik s a végére gyönyörű és tiszta zárással foszlik köddé. A helyzet némileg más a Meeting with the Ancestors tétellel, hiszen temetői fátyla és penészes szemfedője magával ragadó szomorkás melankóliából merül alá és lassan metszi el artériánk rejtette életünk elixírjét. A cammogó gitárok és a sejtelmes hörgés amúgy itt érvényesül legerőteljesebben s hat igazán egésznek, a közepe fele szétfolyó lebegő szólók monumentális önismétlődése végül visszabillent a derengő káprázatba. A The Endless Time vészjosló zongora és szóló témái a süvöltő téboly mellett végül nagylemezen mégiscsak beteljesedik és magával vonszol, de nem üt akkorát mint a From Time Immemorial, amely a debüt legerősebb és súlyosabb tétele. Durva hogy ez a perspektíva és koncepció idehaza is megszületett és nem messzi földől érkezve hallhatjuk a távoli ismeretlenbe temetve. Hihetetlenül eltaláltak a leállások, és a mellettük tépelődő szólók mellett, melyek dallama engem a ha nem is megegyezően de a Grieg: Peer Gynt - A hegyi király barlangjában darabra emlékeztet (infó itt).
A záró tétel pedig egy csendes és szomorú, már-már klasszikus zenei befejezés Outer Space címmel, itt nincsenek dobok, gitárok s még ének se, helyette mintha ez lenne az ébredés egy izzadsággal és félelmekkel teli rémálomból... az ablakon a hajnal fénye pislákol be, madarak csicseregnek és érezni a friss harmat zsenge illatát...
A végére marad természetesen némi konklúzió és persze értékelnem is kellene, ami nehézkes ezekben a zenei kultúrákban, hiszen réteg zene s így mondanom se kell a befogadás is rétegződő, meg és átszűrt. Hazai szinten mindenképpen egy hihetetlenül gazdag és erős debüttel indított Illés András, amelyhez kiadót is talált, tehát az útja ha előre meg nincs is írva, de mindenképpen érzékelhetőek a mérföldkövek, ez a lemez pedig az első jelzés volt a lyukakkal és toldozással teli aszfalton, amelyre a kísérletezők egy része soha rá se fordulhat a földes ösvényekről érkezvén...
9.7
| 1. | Genesis | 10:05 | ||
| 2. | Funeral | 07:06 | ||
| 3. | Meeting with the Ancestors | 11:00 | ||
| 4. | The Endless Time | 11:59 | ||
| 5. | From Time Immemorial | 09:12 | ||
| 6. | Outer Space | 08:12 |
Kiadó: Endless Winter
